2024.05.09.
Finisébe érkezett a bajnokság, itt már minden megszerzett pont aranyat ér. Három hét alatt négy mérkőzést játszik az Alba, melyek közül többön is bizakodhatunk pontszerzésben.
2024.05.08.
Eseménydús hétvégén vagyunk túl, ugyanis a felnőtt mérkőzés árnyékában U13-asaink Mosonszolnokra, míg U15-ös csapatunk Vácra látogatott. Edzőink értékelték a látottakat.
2024.05.06.
Negyven százalék feletti védéshatékonyság, összeszedett védekezés, nagy különbségű győzelem a Kisvárda ellen.
2024.05.03.
Kisvárda elleni rangadóval folytatódik a K&H Liga a lányok számára. Az összecsapásra május 5-én, Anyák napján kerül sor.
2024.05.01.
Kiütközött a különbség a Mosonmagyaróvár ellen; vasárnap mindenképpen javítanunk kell a Kisvárdával szemben!
2024.04.29.
„A hétvége nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de hátra van még hat meccsünk, azokra kell koncentrálnunk.”
2024.04.28.
2024.04.25.
2024.04.24.
Erős U13-as mezőny gyűlt össze a Széna téri Sportcsarnokban vasárnapra, ahol az Alba a Budaörssel, illetve a Fradival mérte össze tudását.
2024.04.21.